Prológus

  Régen a világ más volt, mint most... Még 13 évesen tanultunk a Nagy Háborúról, ami mindent megváltoztatott. A könny is kicsordult a történelem tanárnő szeméből, amikor a múltról mesélt. Emlékszem még azokra az időkre én is, habár 4 éves lehettem amikor a háború elkezdődött. Minden csodálatos volt és színes, az emberek sokkal jobban éltek, mint most.
  Egyszer édesapámtól kaptam karácsonyra egy szép kis ruhácskát. Egész nap azt viseltem és gyönyörködtem benne. Elvarázsoltak a piros fodrok! Ma már karácsony sincs. Betiltották azzal az indokkal, hogy az emberek túlságosan elkényeztetik magukat a sok ajándékkal.
  A hetedik születésnapom után két héttel lett vége a háborúnak. A Föld lakosságának a fele veszett el és köztük édesapám is. Még csak kislány voltam, de már akkor értettem mindent. Értettem a háború okát és következményeit, értettem azt amiért sok ember bűnhődött. Minden az elnyomás miatt volt és most megint elnyomás van.
  Ma van a 10. évfordulója a háború befejeztének, 10 éve hozták érvényességbe az Új Rend-et. Ezek a törvények leírják, hogy előröl kell kezdeni az évek számolását és még sok hasonló, szerintem felesleges törvényt. Így hát ma van 10. március 21.-e. Én 7.-én születtem, most töltöttem be a tizenhetet.
  Mivel ünnepnap van, kötelező fekete-fehérbe menni az iskolába. Lányoknak térdig érő fekete szoknya és fehér hosszú ujjú blúz és fekete lapos talpú cipő, fiúknak fekete öltöny fehér inggel és fekete nyakkendővel meg fekete cipővel. Tanév elején mindenki megkapta ezeket a ruhákat. Tavaly egy lány levágott egy kicsit a szoknyájából, hogy térd fölé érjen és ezért kicsapták az iskolából.
 Utálok ünneplőben lenni. Mások azt mondják, hogy jól áll, de én akkor se érzem magam jól benne.
- Le fogjuk késni a buszt! - az öcsém még mindig az emeleten van- Igyekezz már! -kiabáltam neki.
- Megyek! Csak nyugi! - Ő hogy lehet ennyire nyugodt?
- Ha elkésünk kicsapnak és akkor nem orvos leszel, hanem kéményseprő!
 Az Új Rend leírja, hogy csak a legjobb tanulók mehetnek gimnáziumba vagy középiskolába. Aki nem tanult jól annak olyan munkahelye lesz amihez nem kell sok ész. Az öcsém, Kyle aki 15 éves és én nagyon jól tanulunk, az ő álma az, hogy orvos legyen. Az enyém viszont valami egészen más, én tenni akarok valamit a világért, hogy ne kelljen ebben az elnyomásban és szegénységben élnünk. Tudom, hogy ehhez nem elég a 8 elemi.
-Miért hány óra? - kérdezi ijedten.
Megnézem a régi ütött-kopott órát, amit egyszer az utcán találtam. 7:29. Még csak? Hát így az életbe nem csalogatom le őt onnan.
-7:46 a busz 7:50-re van itt ha elfelejtetted volna.
Nagy dobogással indul le a lépcsőn.
- Amúgy 7:29 van. -mondom vigyorral az arcomon.
- Hogy lehetsz ilyen...ilyen...milyen? -ez most tényleg egy értelmes válasz lett volna?
- Na milyen? -kérdezem nevetve.
- Nem tudom. - már-már fuldoklunk a nevetéstől.
  Anya már elment dolgozni. Ő fodrász. Sajnos nem tanult elég jól ahhoz, hogy felvegyék a gimnáziumba. Így hát csak egy egy éves képzésben vett részt és 16 évesen már dolgozott is. Kyle-al nagyon jól kijövünk, szeretjük egymást ugratni és az ilyen időkben ez mindig visz egy kis színt az életünkbe.
  Amint kiérünk a buszmegállóba már jön is a besötétített ablakú szürke busz, ami minden reggel pontosan 7:50-kor ér ide. Itt valami nem stimmel még csak 7:43. Ettől függetlenül felszállunk a buszra. Nem utazik rajta senki csak a szokásos buszsofőr, minden reggel ő jön. Nem tudom miért nincs itt senki, azt viszont biztosra veszem, hogy az iskolából sikeresen kirúgattuk magunkat.

Remélem tetszett :) Reményeim szerint minden pénteken vagy hétvégén lesz új fejezet! :)